Hódmezővásárhely

Süni és a színtan
olaj-vászon, 40x50cm

Pillanatkép
olaj-vászon, 70x80cm

Arc a kerékpárútról
olaj-vászon, 40x50cm

-
olaj-vászon, 40x50cm

tanulmány
olaj-vászon, 30x45cm

.

.

.

.

MKE Bp.

Az alábbi munkáimat közvetlen inspirálta a colorinterpretation kurzuson a hallgatóktól elvárt végeredmény, melyben - lévén építész hallgatókról van szó - maketteket kellett létrehozni.

Az én individuális makettjeimbe az emberi lét részleteiből emeltem be, amik szerteágazó gondolati struktúrából fonódnak össze újra egy történetté.

Külön izgalmas számomra a makettben résztvevő tárgyak vonzódása egymáshoz, azaz térben és időben szétszóródva hozzám tapadt tárgyak, illetve teljesen más okból létező tárgyak, amiket néha éveken keresztül "üresen" hordoztam magammal. Amiknek megelőlegeztem, hogy lesz belőle valami. Újabb beérkező tárgyakkal és szellemi tartalommal feltöltődve összeállnak és képesek narratív szoborként kifejezni magukat.

.

Munkákban töprengéseim folyamán alakuló gondolatok anyagizálása történik a folyamat nem volt előre tervezett.

Én csak közvetítő voltam. Médium szellem és anyag között. A munkák frissességét a kidolgozattlan vázlatos megoldás tartja, csak annyit tettem oda, amennyi épp kell, hogy kifejezze a gondoltot

.

.

Territórium / Territory

.

.

.

.

-

A változás egyirányúsága / One-way of change

.

.

.

Az idő súlya / Weight of time

.

.

T.P.

.

.

.

.

.

Kecskemét

KECSKEMÉTI MŰTEREMHÁZ
2015 jan. 7-21.

.

.

Ismét új környezet, fehér vásznak a falon, zéró gondolat.  Mi legyen a téma? Mi születhet, mire inspirál a hely?

.

Kezdem - közelben az állatkert, tehát állatok. Valami színelmélet a szín adjon valamit a narratívához és legyen saját koncepciója. 

.

Csukjás majom 2.

A téma nem új az első Hódmezővásárhelyen készült (2014 Szimpózium).  Egy portré vagy selfie. A másik én portréja? Elmélyült arckifejezés most feketében.

Első körben egy tetszetős háttér. Fekete alap rajta Titánfehér vékonyan, hogy a fekete átderengjen. Egy kevés Verzálvörös a fehérben ezáltal kialakul egy rózsaszín fátyol ami a festőkés hagyta nyomok alól zöldet hoz elő.

.

Állatkert

Szimbolikus kapu, nem nyílik sehova nincsenek szárnyai, nem zár kerítést. Csak azt jelzi együgyű módján itt kezdődik és itt ér véget a  territórium a nagy  főld állatkert. 

-A háttér miért lila? -A városban az éjszaka nem fekete (sötétkék) hanem egy eddig számomra megfoghatatlan szín. A sötét ég színe keveredik a közvilágítás narancssárgának nevezhető fényével és a levegő páratartalmától függően, méginkább az összefüggő felhő réteg adja azt a festékkel (mint anyag) kikeverhetettlen színt.

A lila csak egy behejettesítés. Egy üres teret kaptam.

A fentiek leírásával a végéről kezdtem. Tulajdonképpen a felület lila lett.

Az első szándék kobaltkék és versalvörös szerepeltetése volt. Csak indításnak. Fogalmam sem volt mi lesz vele, végül teljesen összekeveredett. Került bele egy kevés Titánfehér, így kaptam egy elfogatható árnyalatot. Lila. Végül is árad belőle valami fény.

Mellettem az Állatkert. Még nem láttam. Hangok szűrődnek ki. Egy ismétkódő hang. Hogy ís írhatnám le? Torok hang, bőgés? Talán teve. Később kiderült Oroszlán.

Szóval mi lenne ha..., mivel még semmit sem tudok az állatkertről, bármi lehet. Megkockáztatom csak ki írni. Egy jelzés, színes betűkkel egy szó, ami egy hatalmas dolgot foglal magába és számtalan gondolatot indíthat el.

Egy nemlétező Állatkert kapuja.

............

Ahogy a vásznon rétegződik a festék, úgy ágyazódik be a történet.

............

J. Beuys

Van három vászon, már egyik sem fehér. Egy lila.  Egy barna. Vasoxidbarna sötét egy kevés Elefántcsont fekete, amiből Umbra égetetthez hasonló szín lett. Függőleges irányú sűrű ecsetkezelés. Egy amire ecsetmosáskor a lilát kikentem az ecsetből.

A szomszéd műteremben Pinczés Jocó maszatol, volt évfolyamtárs a Károlyi osztályról. Téblábolás. Átmegyek komázni. Jocó beszél az elkezdett melókról. Mindenfélét összehord a képek sztorijáról Saint-Exupéry, , repülővel eltűnt... legenda övezte ezáltal. Mednyánszky festmény-háttér, parafrázis, Beuys is repült... Ejtőernyővel kiugrott... varázsló ápolta. Neki is lett legendája, de ő visszatért. Kalap a kígyóban...Beuys is mindíg kalapban volt.

Valami összefüggést vélt ezen dolgok között. Egyfajta összeollózot belső világ áll össze a képek köré.

A háttér Mednyánszky  parafrázis. Megszokott, lappal elhúzott Magenta - Kobaltzöld. Vagy Magenta - Umbra égetett. Kétmotoros repülőgép. Mednyánszky figurák a tájban a sárgás égen Beuys óriás portréja dereng megoldatlanul.

Igen, Beuys - a beszélgetés vissza billentett - munkáival 2007-ben  találkoztam élőben. Bele kell szőnöm a munkáimba, jelenlétet kell adni neki. Egyfajta szellem idézés. (recall)

Beuys a farkassal. Miért ne lehetne? Az állatkertben is van farkas. Egy elágazás a gondolat menetben. 

Egy megfelelő mozdulat kiválasztása a filmből-->.

.

Udvari kutyák

Érkezésemkor megérintett Bömbike a telepi kutya története.

Bömbike pszichológiai kezelés  alatt áll mert megverték. Egy nagy gyógyuló seb van az oldalán. A verés miatt megváltozott a viselkedése, támadóvá vált. A kutyapszichológus a falkábol kirekesztés módszert javasolta. Figyelmen kívűl kell hagyni, nem szolhatunk hozzá!

Egy hét elteltével a kutya javulást mutat.  

A történet feldolgozása az udvari kutyák c. két képen, akik szintén rács mögött vannak, mint az állatkerti állatok.

A rács rétege vonal alkalmazása a színek felsorolása, mint kerítés.

.

Arc a térről

A Hunyadi tér piaccsarnok sarkában lévő kávésbódénál a kötelező kávét iszogattam. Alacsony zömök talpig feketébe öltözött ember közeledett néhány másodpercig figyeltem, majd elfordult és eltünt az árúsok között. Sajátos megjelenése volt. Érdekes, ahogy rejtőzik sapka, szakáll és sötét szemüveg mögé és egyben egyéniséget ad magának.

Visszatérve a műterembe előhívtam az arcot premier planban. Az enyhén megsárgult selyemfényű pannoncoloros Tóth Menyért fehérrel alapozott vásznon, meglehet 15 éves felületen jól viselkedett a festék.

.

6. tanulmány, Páviánok

Perlot Csaba műterem
Kecskemét

Csukjás majom
olaj-vászon, 60x70cm

-
olaj-vászon, 50x60cm

Coiote color
olaj-vászon, 50x60cm

recall Beuys
olaj-vászon, 50x60cm

Coiote
olaj-vászon, 20x30cm

Udvari kutyák
olaj-vászon, 25x35cm

Udvari kutyák
olaj-vászon, 25x35cm

Arc a térről
olaj-vászon, 40x50cm

tanulmány
olaj-vászon, 30x45cm

tanulmány
olaj-vászon, 45x55cm

tanulmány
olaj-vászon, részlet

Látszólag végtelen
olaj-vászon, 35x45cm