Avar kor

A sok-sok évszázados széttagoltságot egy új népcsoport 567/568-as évi bevándorlása szakította meg. Az avarok Kárpát-medencébe költözésével a régió ismét egy gazdasági és politikai egységet alkotott több mint 200 évig.

Az avarok eredetével kapcsolatos tudományos viták napjainkra elcsendesedtek. Elfogadott ténnyé vált, hogy ezt a népességet egyrészt egy belső-ázsiai birodalom elkergetett népe, a zsuan-zsuanok illetve a közép-ázsiai heftalita hunok alkották. A hosszú sztyeppei vándorlásuk során több kisebb nép is csatlakozott hozzájuk. Az 560-as évekre elérték az Al-Dunát és már követeket küldtek Bizáncba. Fő megélhetési forrásuk a rablás és fosztogatás mellett a nomád állattartás volt. Az 560-as évek második felére keleti szomszédságukban egy náluk erősebb birodalom jelent meg, a nyugati türkök. Ebben a szorult helyzetben épp kapóra jött nekik a Kárpát-medencében élő gepidák és langobárdok viszálya. Langobárd szövetségesként 567-ben Baján kagán vezetésével elfoglalták Erdélyt és az Alföldet, majd 568-ban miután a langobárdok elvonultak É-Itáliába a Dunántúl is avar fennhatóság alá került.

A korai avar kort (566/568-670/680) főként a Bizánc elleni katonai hadjáratok és az ezeket lezáró, nagy hadisarccal megvásárolt békék jellemezték. Ennek köszönhetően ez a korszak tekinthető az Avar Birodalom leggazdagabb időszakának. Ekkor a birodalom területe még nem töltötte ki teljesen a Kárpát-medencét, így a mai Pest megyénk is az északi határterület részét képezte. A bevándorlást követő időszakból viszonylag kevés régészeti leletet ismerünk. Ezekben tükröződnek egyrészt a nomád sztyeppei hagyományok (máglyasírok – Abony, Szigetszentmiklós, Mikebuda), másrészt a feltárt vezetői sírok jelzik a terület birtokbavételét is (Törökbálint). A 6. század végétől, 7. század elejétől megszaporodnak a lelőhelyek, ekkorra tehető a Szentendre határából előkerült gazdag temetőrészlet illetve ekkor indul az avar kor egyik legjelentősebb sírmezője Budakalászon. Mindkét lelőhely leletanyagában tükröződik a korszak gazdagsága, megjelennek a hadisarcként ide került bizánci érmék, az arany és ezüst ékszerek (gyűrűk, fülbevalók, karperecek). A budakalászi temető jól tükrözi az avar társadalom szerkezetét illetve a terület fontos katonai szerepét. A sírmező jelentős részét képezi a lovukkal eltemetett, fegyveres harcosok és a gyalogos katonák. Fegyverként megjelennek az egyélű kardok, íjak, lándzsák, kopják, védőfegyverzetként pedig a pajzsok és a páncélok. A fegyverek és ékszerek mellett a túlvilági életre indító ital- és ételmellékletek is megtalálhatjuk a sírokban, amiket főleg a korszakra jellemző szürke színű, gyorskorongon készült kerámiákban helyeztek a halott mellé. Itt kell kiemelni a 7. század második negyedére keltezhető 740. női sír ezüst és vörösréz berakású, öntött sárgaréz korsóját. A korsón növénymintasoros szalagfrízek között vadász- és állatküzdelmi jelenetek jelennek meg. Ez az ötvösmunka az 5-6. századi késő antik hagyományokban gyökerező, kora bizánci művészet remeke, ami vagy zsákmány vagy hadisarcként kerülhetett az avarokhoz. A 7. század elején induló Vác-kavicsbányai temetőben már kisebb számban találjuk meg a katonáskodó réteget, ami társadalomi változásokat tükröz. A honfoglaló, katonai életmódot és nomád állattartást folytató avarság a 7. század közepére fokozatosan áttért egy letelepedett életformára, viszont ez egyfajta elszegényedésként jelenik meg a temetkezésekben. A korszakra jellemző telepeket megyénkben eddig nem tártak fel, ezért a más területekről ismert falvak (Dunaújváros, Szekszárd, Kölked, Tatabánya) alapján tudunk a korai avarság lakhelyére következtetéseket levonni. A házaik 8-12 m2 alapterületű, négyzet vagy téglalap alakú, félig földbe vájt, oszlopszerkezetes, sarkában kemencével, esetleg döngölt padlóval rendelkező eurázsiai típusba tartoztak. Ezek mellett a források említenek fából készült felszíni boronaházakat és a nomádokra jellemző sátrakat, jurtákat is, amik főleg az előkelők szállásai lehettek. A „lakóépületek” között műhelyek, tárológödrök és árokrendszerek is megtalálhatók.

A 7. század utolsó harmadában változások figyelhetők meg az avar leletanyagban, innentől számítjuk a közép avar kort. Ennek okát egyes kutatók egy bolgár bevándorlásban, mások egy belső fejlődés eredményében látják. A korszakra az Avar Birodalom területe szinte teljes mértékben kitöltötte a Kárpát-medencét. A megyénk területén a lakosság részben folytatta a korábban megkezdett temetőket (Budakalász, Vác, Gödöllő), illetve új temetőket nyitottak (Vámosmikola, Üllő, Váchartyán). A leletanyagban a korábbi tárgytípusok mellett új elemek is megjelennek, ilyen például a férfi varkocsszorító, a préselt lemezes övgarnitúrák. A harcmodor megváltozását az új típusú fegyverek tükrözik (ívelt pengéjű szablya, csontborítású íjak, hosszú pengéjű lándzsák). A női ékszerviseletben ekkor válik általánossá a kerek vagy rombusz átmetszetű fülkarikájú, huzaltengelyre felhúzott kis üveggyöngycsüngős fülbevalók. A temetkezési szokások nem változtak, így például az étel-, italmelléklet adás is megmaradt, de e korszaktól kezdve az edények túlnyomó része a kézzel formált kerámiák csoportjába tartozik.

A 7. század végén, 8. század elején az Avar Birodalomban egy új anyagi és szellemi kultúra vált egyeduralkodóvá és ez jól tükrözte a terület egységességét. A késő avar kor emlékanyagát meghatározzák az öntött bronz leletek. Ezek gyakran áttört, többségében oroszlán testű, sasfejű griffeket vagy egymással küzdő állatokat, palmettákat, indamotívumokat ábrázoló övdíszek. A kutatás ezt a korszakot a felhasznált motívumkincs alapján „griffes-indás” kultúrának nevezi. Kialakulására egy belső fejlődés és a bizánci művészet erős kisugárzása egyaránt hatott. A korszakban, köszönhetően a békés időszaknak, a lakosság ugrásszerűen megnőtt, ezt jól tükrözik a kora és közép avar korban induló temetők folytatása (Budakalász, Biatorbágy, Nagykőrös) és újabb sírmezők létrehozása, amik akár a 9. század elejéig is használatban voltak (Pusztazámor). A társadalmi hierarchia egységesedését a temetkezések is jól tükrözik. Ugyan még jelen vannak a katonai réteg képviselői (felszerszámozott lóval való temetkezés), de a sírjaikban található mellékletek a fegyverek kivételével kevésbé térnek el a köznépi viselettől. A férfi sírokban megtalálható volt a vas vagy bronzcsattal záródó bőr öv, amire vaskést és gyakran tarsolyt fűztek, amikben a tűzkészségeket tartották. Az öveket némely esetben még préselt, de túlnyomó részt öntött bronzveretekkel díszítették. A vereteken geometrikus, növényi, állati vagy emberábrázolások jelentek meg. A női sírokban a különböző típusú gyöngycsüngős fülbevaló, üveggyöngyös nyakláncok, karperecek, gyűrűk, boglárok mellett a munkaeszközök is megjelentek (orsógomb, tű és csont tűtartó). A megnövekedett létszámú lakosság egyre sűrűsödő településhálózatban telepedett le. Ennek köszönhetően a korai időszakkal ellentétben a megyénk területéről is több telepre utaló adatunk van. Ezen telepek szerkezetileg nem térnek el a korábbiaktól, csak az ott talált leletanyag alapján lehet a korszakba sorolni. A legjellemzőbb edénytípus a kézzel formált, karcolt vonal- és hullámvonalköteggel díszített fazék, amik a temetkezésekbe is bekerülnek. Mellettük megjelennek a sütőharangok és a cserépbográcsok is, ám ezek jóval kisebb mennyiségben.

Az Avar Birodalom a 8. század folyamán fokozatosan a háttérbe szorult, a források hallgatnak róla. Ezt a csendet a 791-ben kitört avar-frank háború törte meg. Ekkor az Avar Birodalom már katonailag gyenge volt és Krum bolgár kán 803-ban indított támadása végleg megpecsételte a sorsát. A kétfrontos háború felőrölte a birodalom katonai erejét és 805-ben a kagán is behódolt Nagy Károlynak. Ettől kezdve a Kárpát-medencében sorra jöttek létre a kisebb-nagyobb fejedelemségek és vazallus államok. A nagy tömegű avar lakosság azonban nem tűnt el, 871-ben még van forrásunk adót fizető avar lakosságról. Régészeti adataink folyamatosan utalnak egy 9. században jelen levő késő avar tömbre, de a magyar honfoglalást megélő lakosságról egyértelmű adataink nincsenek.