A Kárpát-medence területén az i.e. 6100-4500 közötti időszakot neolitikumnak, újkőkornak nevezzük. Az újkőkor fontos időszak az emberiség történelmében, mivel a neolit, újkőkori forradalom hozta létre az emberi civilizációk legalapvetőbb vívmányait. A korábbi vándorló, vadászó-gyűjtögető népek az újkőkorban már állandó településeket hoztak létre, ők az első földművelők, a vadállatok háziasításával az újkőkorban kezdődött az állattartás, de a neolitikum fontos vívmányai közé tartozott az agyagedények készítése és a szövés is. A Kárpát-medencében a neolitikum idején elsősorban a búza korai formáit, az alakort és a tönkebúzát termesztették, de előfordulnak kenyérbúza és törpebúzamagok is, emellett 2, 4, 6 soros árpa, köles és borsó maradványai kerültek elő. A legfontosabb tenyésztett állat a szarvasmarha volt, kisebb számban tartottak juhot és disznót is. A települések állatcsont maradványai között halcsontokat és kevés vadállatcsontot is találunk.

Az újkőkor életét mai szemmel nézve gyakran túlzottan egyszerűnek, kezdetlegesnek képzeljük el, a régészeti ásatásokon azonban nagyméretű, leletekben, szép tárgyakban gazdag neolit településeket tárunk fel. Az újkőkori települések akár több száz méter hosszúak is lehetnek, az Alföldön általában patakok mellett, a Dunántúlon hosszan elnyúló domboldalakon fekszenek. Az egyik legfontosabb és legkülönlegesebb késő-újkőkori lelőhely, a lengyeli kultúra Aszód határában fekvő lelőhelye 31 ha területű. Az újkőkori településeken felszínre épült, gyakran több helyiségből álló, oszlopvázas házak álltak. A faoszlopok közé vesszőkből font sövényt helyeztek, amit vastagon betapasztottak agyaggal. A házak mellett kemencék, hulladékgödrök, tárológödrök találhatóak.

A neolitikum idején az agyagedényeket még fazekaskorong nélkül, hurkatechnikával készítették. A legszebb edények akár 2-3mm vékony falúak is lehettek, oldalukat fényesre polírozták, és gazdag karcolt-festett mintákkal díszítették. A minták általában egyszerű, geometrikus motívumok, egyenes vagy hullámvonalak, ívelt, egymásba kapcsolódó szalagok, háromszögekből, téglalapokból álló, fésű vagy létra alakú minták. A Dunántúlon a neolitikum középső időszakában az egyenes vonalakból álló mintákat apró, benyomott körökkel egészítették ki, erről kapta a „kottafejes” díszítésű elnevezést. Ilyen, kottafejes mintájú kis edényt láthatunk a kiállításunkban is. Az edényke érdekessége, hogy a dunántúli és alföldi kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően egy ceglédi lelőhelyen került elő. Az újkőkori edényeket égetés után festették vörös vagy sárga okkerfestékkel. A finom kidolgozású darabok mellett az újkőkori telepeken sok vastag falú, durvább kidolgozású fazekat, tálat, bögrét találunk, amelyeket a mindennapi életben használtak. Ezeket az edényeket általában plasztikus díszítésekkel, bütyökdíszekkel, ujjbenyomásokkal, körömbenyomásokkal tagolt bordákkal díszítették.

Az újkőkori kerámiaművesség jellegzetes darabjai az ún. arcos edények. Kiállításunkban a szakálháti kultúra arcos edényinek szép példáit láthatjuk. Ezek az edények nagyméretűek, általában 60-150cm magas tárolóedények, hengeres nyakúak, nagy, ívelt, az edény feneke felé összeszűkülő hassal. Az arcos edények nyakán, az edények pereme alatt az újkőkori fazekasok emberi arcot ábrázoltak. A szemeket és a szájat kis, vízszintes vonalak jelzik, apró bütyökdísz ábrázolja az orrot, ritkán még az emberi füleket is ábrázolták egy plasztikus bordával, néhány edényen pedig karcolt vonalakkal a hajviseletet is megrajzolták.

A szakálháti kultúra arcos edényeinek jellegzetessége, hogy az arcábrázolás alatt karcolt „M” alakú minta található. Pontosan nem tudjuk, hogy az „M” szimbólum mit jelent, néhány kutató termékenységszimbólumként értékelte, mások a vízzel hozták összefüggésbe. A nagyméretű arcos edények alapvetően gabona esetleg víz tárolására szolgáló tárolóedények lehettek, de a spirituális-vallási élettel is kapcsolatban álltak, az arcos edények illetve az arcrészt ábrázoló töredékeik gyakran kerülnek elő áldozógödrökben. Az arcos edények nyaka mellett álló, oszlopszerű, megvastagodott fogantyúk valószínűleg az emberi karokat ábrázolják, a fogantyúkon látható kiugró részek pedig a tengeri kagylóból csiszolt karpereceket.

Az újkőkorban nemcsak edényeket készítettek agyagból, hanem kanalakat, hálónehezékeket, szövőszéknehezékeket is. Agyagból készültek az idolnak nevezett apró szobrocskák, amelyeket a spirituális-vallási életben használtak. A kiállításban látható, agyagból megmintázott emberi láb valószínűleg egy olyan, különleges edényről tört le, amelyet szintén a spirituális-vallási szertartásokon használtak.

Az újkőkor fontos eszközei voltak a kőből csiszolt és pattintott eszközök. Az eszközök nyersanyagául szolgáló kova, radiolarit a Bakonyból és az Északi-Középhegységből származott, a híres, fekete színű obszidiánt pedig Tokaj környékéről szerezték be. A kisméretű, pattintott pengéket csontból vagy fából készült nyelekbe illesztették. Csiszolással készültek a kőbalták, kővésők, és az újkőkori települések gyakori, jellegzetes eszközei az őrlőkövek is.

Az állatcsontokból vékony, hegyes tűket, árakat csiszoltak, a bordacsontokból simítókat készítettek. Az újkőkor különleges ékszere és rangjelzője volt a vadkanagyarból csiszolt lemez. A kiállításban látható darab egy Cegléd környéki, középső újkőkori lelőhelyről származik. Az újkőkor végén a vadkanagyarból csiszolt lemezek párosával kerülnek elő felnőtt férfiak sírjaiból, mégpedig különlegesen gazdag mellékletű sírokból. A vadkanagyar lemezeket viselő férfiak valószínűleg fontos szerepet töltöttek be az újkőkori közösségek életében, vezetők, esetleg kiváló vadászok lehettek.

Az újkőkor korai és középső időszakában még nem voltak elkülönült temetők, a halottakat a telepek szélén, általában a telep már nem használt részein temették el. A halottakat gyakran sekély sírgödrökben, néha a hulladékgödrök szélén, oldalra fordított helyzetben, felhúzott térdekkel és behajlított karokkal temették el. A középső neolit kori sírokban gyakran találunk kagylóból csiszolt ékszereket. Ezek az ékszerek a Spondylus gaederopus kagyló héjából készültek, a kagyló az Adriai-tenger és az Égei-tenger vízében egyaránt előfordul, és távolsági kereskedelem révén jutott a Kárpát medencébe. Az egyik jellegzetes ékszertípus a kagyló héjából levágott, korong alakú, tenyérnyi nagyságú csüngő, amelyen 2db kis átfúrás látható. Ez a spondylusból készült korong gyerekek és felnőttek sírjából egyaránt ismert, a sírokban a csontvázak derekán kerül elő. A kiállításban látható darab egy Cegléd környékén feltárt gyereksírban, a csontváz medencecsontján feküdt.

A középső neolitikum másik kedvelt ékszere a nagyméretű kagylógyöngy volt. Ezeket a gyöngyöket a spondylus kagyló jobb héjának vastag, záró-forgó részéből csiszolták, 2-6cm hosszúak, legtöbbször henger alakúak, de Cegléd-Abony határában előkerültek kettős csonkakúp illetve lapított gömb alakúak is. A nagyméretű kagylógyöngyök férfiak és nők, gyerekek és felnőttek sírjaiban egyaránt előkerültek, a halottak nyakában feküdtek.

A neolitikum középső időszakáig a sírok általában szegényesek. A kagylóékszereken kívül esetleg egy kis edényt vagy okkerrögöt tettek a halott mellé. Egy abonyi sírban a halott feje mellé egy vörös okkerrel, földfestékkel megtöltött edényt helyeztek. Kivételesen gazdag a Budakeszi határában feltárt újkőkori sír, amelyben a csontváz mellett 6db edényt tártak fel. Az újkőkor késői időszakban, a nagyméretű települések mellett kerültek elő az első elkülönült, önálló temetők, amelyek több száz, de akár több ezer sírból is állhattak. A híres aszódi neolit település mellett 224 sírt tártak fel. A késő-neolitikum temetkezései már sokkal gazdagabbak sírmellékeltekben, festett edények mellett kőeszközöket, kagylóból, rézből készült ékszereket is feltártak.

Pest megye területe az újkőkorban a dunántúli és alföldi kultúrák találkozásának fontos határterülete. Fontos kereskedelmi utak haladtak keresztül ezen a vidéken. Délről, dékeleti irányból érkezett a tengeri kagyló, a spondylus, kelet-nyugati irányban pedig a kőeszközök nyersanyagának kereskedelme haladt, nyugatról a Bakonyban talált kovák, keletről pedig a Tokaj környéki obszidián érkezett. A neolitikum középső időszakában a dunántúli csoportok Budapest környékén átlépték a Dunát, és terjeszkedni kezdtek a kereskedelmi utak mentén a Gödöllői-dombságban, a Nógrádi-dombságban, a Tápió-völgyében. Az újkőkor késői időszakának legfontosabb kereskedelmi csomópontjai közé tartozik az Aszód határában feltárt település.

Az elmúlt években Pest megye nyugati és keleti területein is egyre több nagykiterjedésű, rengeteg leletet tartalmazó újkőkori lelőhelyet tártunk fel. Az Alföldön Abony-Cegléd térségében, a Dunántúlon Szob, Budakeszi, Biatorbágy, Törökbálint területén kerültek elő fontos neolit települések. Pest megye területén ma már több tízezer leltározott lelet, sírok, házmaradványok, áldozógödrök, árokrendszerek bizonyítják az újkőkori élet sokszínűségét és gazdagságát.