Római kor

Bevezetés:

A római korban (Kr.u. első négy évszázad) Pest megye területén a Duna két partján különböző kultúrájú népeket találunk. A jobb part négy évszázadon át a Római Birodalomhoz tartozott, Pannonia Inferior, majd a 4. században Valéria provincia néven. Bal partján pedig, a Barbaricumban germán (Kvád) ill. szarmata törzsek laktak.

Pannonia a Római Birodalom határprovinciája volt. A Duna menti limes rendszer táborokkal és őrtornyokkal erődítve Aquincumtól - Dunabogdányig megyénk területén halad végig. A katonai táborok mellett civil települések (vicus militaris) és temetők létesültek. Kiállításunkon e katonai létesítmények közül a szentendrei legiós tábor és temető ill. a leányfalui őrtorony anyagából válogattunk.

A limestől távolabbi területeken, elsősorban az Aquincumból sugárirányban kiinduló utak vonalát villák, vicusok és temetkezések sora jelzi. Az elmúlt évtizedek alatt több helyen folytak ilyen jellegű ásatások a megyében. Jelenleg a biatorbágyi s pátyi temető, az Érden, Pátyon s Perbálon feltárt római telep s villagazdaságok anyagát mutatjuk be.

Ez a látványraktár nem valódi kiállítás. Nincsenek térképek, szemléltető s magyarázó táblák. Nem tudjuk szemléltetni a római hatásra létrejött kőépületeket, táborokat, feliratokat. Itt és most csak a kézzelfogható régészeti leletanyag látható. Ez alapján kell végigkövetnünk a provincia lakosainak életét, anyagi kultúrájuk alakulását, változásait négy évszázadon keresztül. Láthatjuk milyen hatással volt a római civilizáció a bennszülött kelta kerámia- s fémművességre, milyen tárgyak érkeztek a római birodalom fénykorában Aquincumból s végül hogy tükröződik a római civilizáció hanyatlása s a barbárok térhódítása a 4-5. századi temetők s őrtornyok anyagában.

1. tárló: Kora római kor, 1. század.

A rómaiak különböző kelta és illyr törzseket találtak a későbbi Pannonia provincia területén. Pest megyében a kelta eraviscusok éltek. Az őslakosság régészeti, tárgyi emlékei megyénk területén a 2. század utolsó harmadáig követhetők nyomon. A telepek és temetők kerámia illetve fémanyaga bizonyítja, hogy egymás mellett él a hagyományos kelta, és az új római kultúra még két évszázadon keresztül.

Kelta hagyományú tálak, bikónikus és duzzadt peremű, szürke, jól iszapolt edények képviselik az őslakosság edényeit. Különösen sok S profilú tál fordul elő a telepeken s temetőkben egyaránt. Mellettük a római, szemcsés, keményre égetett anyagú, vízszintes peremű tálak s fazekak is megjelennek az 1. század második felében. A kézzel formált fazekak, bütyök díszes edények s az un. dák füles csésze ugyancsak a kelta leletanyag kísérője az 1-2. század fordulóján (ilyeneket az őskori teremben, a kelta tárlóban állítottunk ki, de a kora római leletanyagra is jellemző). A kézzel formált edények többnyire helyben készültek pl. a budaörsi vicusban két helyen is kerültek elő gödörben égetett edények (fejjel lefelé állították a gödörbe az edényt, körberakták és kiégették). A nagyobb telepeken, kelta hagyományú, kétosztatú tüzelőtérrel rendelkező, tojás alakú kemencék épültek, melyekben az 1-2. században helyben égették az edényeket. Pl. Páty.

A bennszülött női viselet jellemzője a két vállon fibulával (ruhakapcsoló tűvel) megtűzött felsőruha/köpeny. Ez általában szárnyas fibula ill. egygombos erősprofilú fibula pár volt, néha trombitafejes fibula is előfordul. Mellettük feltűnnek az idegen eredetű, római típusok is, pl. a nyugatról (Rajna vidékről, vagy Raetiából) érkező szemes fibula. – egy vagy két vállon hordták?

A kiállított tárgyak a budakalászi Duna parton 2005-ben feltárt kelta telepről, a pátyi vicusból, a szentendrei és a biatorbágyi temetőből származnak.

1. tárló: Kora római kor, 2. század

A bennszülött ízlésű egygombos erősprofilú fibulák a női viselet leggyakoribb tartozékai az 1-2. században. A 2. század közepétől terjednek el a katona fibulának tartott, un. térdfibulák. Elnevezését a kengyel jellegzetes alakja után kapta, amely a feji rész határánál térdszerű hajlatot képez. Elsősorban férfiak viselték a felső köpeny összekapcsolására. A provincia határvidékén terjedt el, de nemcsak a katonaság körében, hanem számos civil telepen s temetőben is előfordul. Egy germán jellegű, pátyi fibula is látható a polcon.

A szövés-fonás mindennapi kellékei az orsógombok. Lapos korongok, gömbölyű, vagy bikónikus formák egyaránt találhatók köztük. Néha bekarcolásokkal díszítik is, főleg a korai, kelta hagyományú darabokat. A kiállított fibulák s orsógombok pátyi vicusból, a perbáli telepről s az érdi M6-os autópálya építése során feltárt, Benta patak melletti római villagazdaságból származnak.

A római ízlésű, nyersszínű és festett korsók ill. tálak már az 1. század második felében megjelentek s a 2-3. század folyamán végig megtalálhatók a provinciában. Ezeket már többnyire nem a kis helyi műhelyek gyártják, hanem a városokban s katonai táborok melletti fazekas központokban készülnek. A Pest megyei lelőhelyekre Aquincumból, a provincia székhelyéről érkeztek, ahonnan római termékekkel, kerámiával, üvegekkel, ékszerekkel stb. látták el az egész környéket. Legjobb állapotban a temetők sírjaiban maradtak ránk ezek a tárgyak.

Az egy és kétfülű korsók, lapos, un. katonai tányérok a legjellemzőbb típusok. A dörzstálak a római étkezési kultúra átvételét jelentik. Fűszerek szétdörzsölésére, őrlemények előállítására, szószok készítésére szolgált. Itáliából kiindulva honosodott meg a provinciákban. Négy évszázadon keresztül használták. A korai példányok nagyméretűek, vastag fallal készülnek. A bemutatott, festett peremű darab a pátyi telep egyik kőépületéből származik.

A legalsó polcon a szentendrei tábor bélyeges téglái láthatók, a legio II. Adiutrix (segédcsapat) ill. szír cohors bélyegzőivel. E bélyegeken általában a csapat neve olvasható s nyomon követhető belőlük egy-egy tábor vagy őrtorony katonai helyőrségének története. Hasonló téglát láthatunk az avar tárgyakat bemutató vitrin legalsó polcán is (leg. II. Ad.)

3. tárló: Középső császárkor, 2-3. század.

Eltűnnek a kelta hagyományú, szürke edények. A romanizáció teljessé válásával általános lesz a tégla s nyersszínű kerámia. A fent már említett korsókon túl a félgömbalakú, sigillata utánzatú tálak a legjellemzőbbek. Ugyanis a drága import edényeket, melyeket észak-Itáliából, dél és közép-Galliából, majd a Rajna vidékről szállítottak, csak a leggazdagabbak tudták megfizetni. A tárlóban egy félgömb alakú tál (Drag.37. forma) és egy kónikus kis csésze (Drag.33.) látható belőlük. Az első sigillata edények a bennszülött vezetők számára ajándékként érkeztek, később a katonák, a veteránok vagy városi tisztségviselők vásárolták. A szegényebbeknek meg kellett elégedniük a piros festett vagy agyagmázas, bepecsételt kivitelű utánzatokkal.

A szentendrei táborból származó csonttárgyak egyrészt a mindennapi élet emlékei (hajtűk, szerszámnyél, csontkorcsolya stb.), másrészt a katonai viselethez, fegyverzethez kapcsolódó tárgyak: kardgomb, íjmerevítők stb. Az alsó polcon a tábor bélyeges téglája mellett, egy, a felmenő fal fűtésére szolgáló, belül üreges fűtő tégla látható.

4. tárló: Római kor, 2-4. sz.

A felső polcon a pátyi temető nyersszínű edényeit mutattuk be. Elsősorban kora római földsírokból, néha hamvasztásos temetkezésekből kerültek elő. Egyik korai sírban agyagmázas ép korsó volt, bepecsételt díszítésű lapos tállal (ez utóbbi nincs kiállítva!).

Római világítóeszközök az agyagból készült mécsesek. Gyakran a talpukon a készítő mester nevével (firma mécses). Pomázról, Szentendréről, Biatorbágyról, Pátyról mutatunk be ép darabokat.

Ha egy edény eltörött nem dobták ki, darabjaiból pl. orsógombot készítettek. Különösen igaz ez a drága, nehezen pótolható edényekre pl. a terra sigillatákra. Különleges, ritka forma a Pátyról előkerült, késő római, kakas alakú edényfül ill. a szentendrei tábor terrakotta Venusa. A szentendrei táborból még faldíszítéseket, stukkó darabokat is láthatunk.

A római kultúra hatására egyre több bronz s üvegedény, ékszer, használati tárgy stb. került a provinciákba. Pest megyében ezek is többnyire Aquincumban készültek. A kora római korban üvegpoharakat, kis illatszeres üvegeket s nagyobb palackokat találunk. Épen elsősorban sírokból maradnak ránk. Bronzedények (nyeles serpenyők, szűrőedények, poharak), ládikafülek, különböző ékszerek (csipeszek, email berakásos s állatalakos fibulák), zárak, kulcsok kerülnek elő a telepekről s temetőkből egyaránt. Nemcsak bronzból, de vasból is találhatók ilyen kisebb tárgyak (kulcsok, edényfülek, kolomp), bár ilyen anyagból már elsődlegesen szerszámokat készítettek: kések, sarló, fejsze, csákány stb. Ez utóbbi szerszámok, bár a civil, mezőgazdasági jellegű telepeken is előfordulnak, de nagyobb mennyiségben elsősorban katonai létesítményekből, a szentendrei táborból s a leányfalui őrtoronyból kerültek elő. A 4. században — miután már akadozott a katonaság központi ellátása — kialakult az un. parasztkatonaság, mely már szinte teljes önellátásra rendezkedett be. Ennek emlékei a sarlók, kapák, szőlőmetsző kések stb.

5. Késő római kor, 3-4. sz. (Kerámia tálak és női viselet)

A késő római kori leletanyag bemutatása elsősorban a pátyi, biatorbágyi és szentendrei temetőre ill. a leányfalui őrtorony anyagára épül.

A temetők csontvázas rítussal eltemetett halottait felöltöztetve helyezték a sírba. Ékszereik, viseleti tárgyaik alapján képet kaphatunk a 3-4. századi női és férfi divatról. Általános provinciabeli, női viselet: fülbevalók, nyaklánc, karkötők. Karkötő a bal karon mindig több volt, a jobb karon csak egy db. Ez utóbbi volt a díszesebb, gyakran kígyófejes. Az olcsóbb csont s vaskarperecek általában a bal karon találhatók. Egyik legáltalánosabb a több szálból csavart karperec ill. a tömör bronz karperec. Az ezüst ékszer ritka pl. Pátyról láthatunk egy lemezkarperecet. A biatorbágyi temetőben a fentieken kívül még hajtű is előkerült. Jellemző fülbevaló a zöld csüngős, üvegpasztás fülbevaló, ritkább a spirálos változat. A pátyi temetőben néha egész gyöngysora volt a halottnak, kék üvegpaszta, fehér korall, vörösesbarna, lecsapott sarkú karneol stb. gyöngyökkel. Máskor csak egy-egy nagy gyöngy van középen a nyaknál, mellkason, bal vállnál (dudoros gyöngy, gerezdelt vagy éppen füles gyöngy), ill. egy esetben a lábnál bögrében nagy üvegpaszta gyöngy.

A 4. században átalakul a kerámia művesség is. Háttérbe szorulnak a 2-3. századi festett s nyersszínű edények, helyüket átveszi a szürke házi kerámia. Megszűnik a korábbi import edények behozatala. Az új technikával készült ólommázas edényekkel próbálják meg utánozni az üveg s bronz edényeket, néha a sigillata tálakat is. Ebben a vitrinben a késő római tálakat láthatjuk. Egyrészt a legáltalánosabb, szürke, behúzott peremű tányérokat, s élesen alávágott peremű un. fedőtálakat, másrészt a vízszintesen kihajló peremű mázas csészéket, lapos tálakat. Ez utóbbiaknak egyedi változata a Leányfalun készült talpas tál. Dák s carp kerámiában gyümölcsös tálnak nevezik a formát, de a talpas tál típus a római füstölőtálakból is levezethető. Egy ferde bevagdosásokkal, mély besimítással díszített, germán jellegű tál a szentendrei temetőből származik. Hasonló töredék a pátyi telepen is előkerült.

A legalsó polcon lévő, biatorbágyi s szentendrei fazekak s kiöntős korsó általános késő római formák a 3-4. századból.

6. Késő római kor, 4. sz. (Korsók és férfi viselet)

A tárlóban elsősorban a különböző minőségű késő római korsók tekinthetők meg. Házi kerámia (szűknyakú, kiöntős peremű) korsók, mázas korsók (tölcséres peremű, szűknyakú, kiöntős, kétfülű stb) és simított korsók láthatók. A pátyi temetőben a kiöntős, szürke házi kerámia korsókból egész készlet található. Ugyaninnen származik egy nagyméretű festett piros korsó is, sárgás-barna mázpöttyökkel, mely bizonyítja, hogy a kétféle kerámia (festett és mázas) egyszerre, egy műhelyben készült.

A késő római kerámia művesség jellemző termékei a simított felületű ill. besimított díszítésű edények. A felületi simítás már a 4.sz. elején feltűnik, míg a besimítás csak a század utolsó negyedétől lép fel. Eredetével kapcsolatban barbár, keleti hatást szoktak emlegetni, bár formái római típusokból is levezethetők. A leányfalui műhelyben valószínűleg helyben gyártották a 4-5. század fordulóján, mind a mázas, mind a besimított kerámiát. Bár fazekas kemence nem került elő, az égetés közben megnyomódott, deformálódott edények bizonyítják a helyi gyártást. Az őrtoronyból mázas s házi kerámia mécsesek is előkerültek.

A késő római férfi sírokban általános melléklet az öv, melyhez csat s szíjvég vagy övveret tartozik. A fibula csak egyes csoportokra jellemző pl. a hivatali vagy katonai vezetőrétegnél a hagymafejes fibula, szegényebbeknél vasfibula. A hagymafejes fibulát csak férfiak hordták, a köpenyüket kapcsolták vele össze, általában a jobb vállon. A korábbiak kisebbek, a későbbiek nagyobb és díszesebb változatok. Többségük kopott, sokat használt darab. A pátyi 266. sírban lévő ékszer együttes egy 4. sz. végi omega alakú csatfibulát (bal vállon viselték nők s férfiak egyaránt), pelta alakú övveretet, csatot s gombokat tartalmazott.

A tárlóban láthatók még a szentendrei tábor késő római érmei.

7. Késő római kor, 4. sz. (Bögrék, fazekak)

A korszak legáltalánosabb sírmellékletei a szürke füles s fülnélküli bögrék. Talpuk lehet behúzott, alakjuk karcsú, vagy lapos, széles talp s szinte már kis fazékforma. A leányfalui őrtorony házi kerámiájára jellemzőek az erős korongolás nyomokkal bordázott felületű bögrék s kis fazekak. Peremük kihajló, vagy fedőnek kiképzett, profilállt (Hasonlókat láthatunk majd az Üllői, késő szarmata fazekas kemencék anyagánál!). Néha egész készletek készültek, különböző méretben egy-egy típusból. Az egyik változat vállát bekarcolt hullámvonalak díszítik. A felhúzott fülű, simított testű bögre, mely többnyire lassú korongon készült a 4. sz. végének jellemző edénye (Biatorbágy).

Nagy fazekak, tárolóedények is előfordulnak a késő római telepeken, ritkán a sírokban is. Formájuk a korábbiakhoz hasonló, de színük sötétebb szürke, anyaguk kavicsosabb, rosszabb kivitelű (Páty)

8. Késő római – hun kori átmenet: Kr. u. 380- 450.

A népvándorlás első hullámai a 4. század végén érték el Pannoniát. E keletről jövő népek, hátuk mögött az egyre inkább előretörő hunokkal védelmet kerestek a Római Birodalomban. Az írott források által említett, első „foederati”, szövetségesként befogadott és letelepített népcsoport Pannoniában az Alatheus—Saphrax vezette keleti-gót —hun— alán népcsoport. A hunok elől menekülve és pusztítva érték el Pannoniát és kényszeríttették ki befogadásukat Kr.u.379-ben, Gratianus császártól. Feltételezett régészeti leletanyaguk alapján e foederati csoport szállásterülete a valériai limesszakasz mellett, főleg a Duna könyökben és Fejér megyében keresendő. Mellettük jöhettek be más népcsoportok is, kikről nem maradtak ránk írásos források. Pl. az erdélyi gótokat (Marosszentanna—Csernyahov kultúra) is kimozdította a hun előretörés, illetve az 5. század elején több barbár népcsoport is keresztül vonult területünkön (gótok, vandálok, szvébek). A szomszédos szvébek jelenléte biztosan kimutatható, a határ menti erődökben (ld. szvéb fazék Leányfalúról). Szarmata hatásról inkább a limes, Pest megyétől délebbre eső szakaszain beszélhetünk ld. Intercisa, Lussonium.

A 4. század végén új típusú régészeti leletanyag tűnik fel a római sírokban és a római erődök, őrtornyok legfelső rétegeiben. Besimított díszítésű edények pl. bikónikus tálak, galléros peremű korsók, melyek egyik fő gyártási központja itt a Duna kanyarban a leányfalui őrtorony volt. Hasonló formájú s díszítésű kerámia Visegrád-Gizellamajor erődjében, a szentendrei tábor felső rétegében, a budakalászi őrtoronyban stb. került elő. Velük együtt barbár jellegű kézzel formált edények találhatók, többnyire egyszerű kis bögrék s fazekak. Érdekesebb forma az un. szvéb fazék Leányfaluról,

Ugyancsak a 4-5. század fordulójának jellegzetes tárgyai a mohazöld üvegedények: kis féltojás alakú poharak, s palackok, melyek mind a késő római temetők legkésőbbi sírjaiban pl. Szentendréről, mind a valódi hunkori sírokból pl. Páty, Budakalász előkerülnek. Egyedülálló, az amfóra alakú üvegedény a pátyi, hunkori sírcsoportból. Velük együtt új típusú ékszerek is megjelennek: polyeder végződésű hajtűk és fülbevalók (Szentendre, Budakalász), aláhajtott lábú fibulák. Ez utóbbiakkal egy ill. két vállon kapcsolhatták össze ruhájukat. A fibulák száma s helye akár etnikumjelző is lehet. A szentendrei temetőben előkerült aláhajtott lábú fibulákat két vállon, nő viselhette. Ez a germán, keleti-gót viseletre jellemző, s egészen a 6. századig él. A hunok kaftánszerű köpenyüket egy fibulával tűzték össze a mellükön, vagy pedig magasan záródó ruhájukhoz nem is hordtak fibulát. A vállon hordott két fibulát az 5. század elején már gyakran helyettesítik ruhatűvel (ld. ezüst ruha tűk Pátyról).

Az új leletek többsége római műhelyekben készült, a barbár megrendelők ízléséhez alakítva a megszokott formákat ill. díszítéseket. Így pl. a csontfésűket helyi provinciális műhelyek gyártották, de a divat germán hatásra terjedhetett el. (Hunokra nem jellemző a fésű viselet. Valamely előlük menekülő népcsoport hozhatta a divatot.) A pannoniai műhelyekben pontkörös ill. poncolt mintákkal díszítették az eredetileg barbár fésűformákat. Egy pátyi fésűn állatalak is látható. A kétoldalas ill. félköríves fogójú csontfésűk a legjellemzőbbek. Leányfalun s Szentendrén katonai létesítményekből, Biatorbágyon civil telepről ismerünk római környezetből ilyen csontfésűket. Budakalászon s Pátyon már önálló, 5. század első felére – közepére keltezhető sírcsoport nő s kislánysírjaiban fordult elő.

Néhány ékszer már kifejezetten Attila hunjainak viselete, az 5. sz. középső harmadában. Ilyenek a kis kerek ezüst öv s csizmacsatok, csattestre hajló tüskével (a szegényebbeké bronzból készült). Övcsatot a késő római férfi sírokban is találunk, de más formájúakat. Nők viszont nem hordtak a rómaiaknál övet. Ez a viseletváltás az életmódváltással állt kapcsolatban. A keleti pásztorkodó, nomád népeknél az asszonyok viseletéhez, a férfiakéhoz hasonlóan hozzátartozott az öv s az övről lelógó szerszámok (kés, tűzkészség stb.). Mindkét nem nadrágban járt, hasonló módon szíjazták össze bokájuk felett a csizmaszárat s derekukon az övet is. Néha fegyverek is kerültek a sírba pl. Budakalászon egy vastőr. –még nincs kitéve, mert nem találjuk!

Ecser 6. lelőhelyről, egy hunkori rabolt sírból származik a Krisztus monogramos római mécses. Mellette két arany, ékkő berakásos, polyeder végződésű fülbevaló is volt (ez utóbbi nincs kiállítva!).

A fent bemutatott új típusú, 5. század eleji leletanyagot egyetlen néphez kötni nem lehet. Egyes leletek széleskörű elterjedése arra mutat, hogy nagyobb területen és többen használták ezeket a tárgyakat, nagyjából azonos időszakban. A rómaiak a barbárokkal való együttélés alatt divatként hamar áttértek az új ékszerekre, illetve tőlük is vettek át egyes ékszereket a betelepített barbárok. Így szétválasztani a továbbélő római, az új foederati, a szomszédos szvéb illetve valódi hun leleteket nehéz. A különböző ékszerek és viseletek keveredése Pannoniában 380-tól a hun uralom végéig tartott. Az előkerülési körülmények, rétegtani helyzetük, római épületekhez, temetőkhöz való viszonyuk segítenek a probléma megoldásában.

A tárló legalsó polcán látható még néhány nagyméretű, festett kora római edény. Egyik a pátyi telepről, másik a biatorbágyi temetőből, benne állatszarvval. A vízvezetékcső egy piliscsabai római villagazdasághoz tartozik, melynek segítségével a közeli patakból vezették le a vizet az épületekhez.

Ugyancsak kora római a posztamensen látható két, nagyméretű tárolóedény. Az 1-2. század fordulójának jellegzetes simított és kézzel formált edényei, melyeket a bennszülött kelta lakosság használt a herceghalmi és budaörsi telepen.

Szarmaták:

Valamikor a Kr.u. 1. század folyamán, nagyjából egyidőben azzal, hogy a Dunántúl területén a rómaiak megvetették Pannonia tartomány alapjait, az Alföldre egy újabb népcsoport, az iráni eredetű, szarmata jazigok vándoroltak be. Négy évszázadon át laktak az Alföldön s a Tiszántúlon (miközben újabb csoportjaik pl. a roxolánok, érkeztek keletről), majd ők is hun uralom alá kerültek az 5.század első felében.

19. vitrin: Szarmata a telep Gödöllőn, 2. sz. vége – 3/4. sz.

Gödöllőn, a TESCO, a Stopshop és a Lidl áruház építését megelőző feltárásokon (Dózsa Gy. út – Thegze Lajos u. –Márki Sándor u.) az elmúlt években (2003-2011 között), egy nagykiterjedésű szarmata település látott napvilágot.

A falurészlet viszonylag jól keltezhető az itt talált jelentős számú terra sigillata (római luxusedény) töredék alapján: valamikor a 2. sz. végén – 3. sz. középén készültek ezek az edények. Használatuk néhány évtizeddel tovább tartott. E sigillata töredékeket a szomszédos Pannonia porivinciából hozták ide, a Dunán átvezető kereskedelmi utak egyikén. Nagy becsben tartották, ha eltört, összedrótozták és tovább használták, hiszen drága s nehezen pótolható áru volt.

A helyi fazekasok utánozták is ezeket a sigillatákat. Félgömb alakú mély tálakat s lapos tányérokat készítettek festett s szürke, simított kivitelben egyaránt. Importként kerültek ide a horpasztott falú poharak, az un. Faltenbecherek is.

Mellettük a mindennap használatos szürke házi kerámia tálak, korsók s fazekak kerültek elő. Különösen kedveltek a simított felületű edények. Sok a kézzel formált fazék s bögre is. A háziipar kellékei, orsógombok, fenőkövek, kések is voltak a telep gödreiben. E szemétgödrökbe dobták az elfogyasztott állatok maradványait is. Ló, szarvasmarha csontok továbbá számos kutya csont, koponya s egyéb darabok kerültek napvilágra.

Telepeken ékszerek csak ritkán fordulnak elő. A sírok mellékleteivel ellentétben egy telepásatáson csak az elvesztett, véletlenül elhagyott ékszerek, ruha kapcsolótűk, övcsatok találhatók. A kis óncsüngő s a nyakperec töredék a TESCO ásatása során, a vascsat és a fibulák a Lidl áruház feltárásakor bukkantak elő. A csatot az egyik földbemélyített ház lakói használták. Római típusú térdfibula, alföldi típusú számszeríj fibula s a szarmaták által használt aláhajtott lábú fibula egyaránt szerepel köztük. A germán (kvád) viseletre jellemzőek az ívelt hátú csontfésűk, melyből egy ép példány 2011. telén került elő a Lidl áruház építését megelőző feltáráson.

15-16. Szarmaták, telepkerámia

Az utolsó négy tárló az M0-ás útgyűrű feltárása során 2002-2006 között előkerült lelőhelyek, elsősorban Ecser és Üllő anyagát mutatják be.

Üllő 5. és 9. lelőhelyen egy nagykiterjedésű, késő szarmata fazekas telep látott napvilágot. 56 fazekas kemencét tártak fel a régészek. Elsősorban szürke házi kerámiát, erős korongolás nyomokkal díszített fazekakat gyártottak. A kiállított tárgyak között láthatunk deformált fazekakat, rontott selejt árukat, mint a helyi gyártás bizonyítékait.

A szarmata telepek jellegzetes edényei a nagyméretű gabona s víztároló fazekak s hombárok, többnyire simított felülettel, gyakran besimított hullámvonallal díszítve.

Római importáruk a bepecsételt díszű pohár és római mázas korsó, Áporka, Üllő lelőhelyekről.

Számtalan, változatos formájú orsógomb is előkerült ezekről a telepekről.

17. Szarmata kor, ékszerek

A 4.sz. főút Abonyt elkerülő szakaszának megelőző feltárásán is sok szarmata település s temetőrészlet került napvilágra. Elsősorban ékszereket mutatunk be: az elmaradhatatlan szarmata gyöngyöket, melyeket nemcsak a nyakban hordtak, de ruháikat is azzal díszítették. Email berakásos fibulák, karpereceket stb. jellemzők még e nép viseletére.

18. Késő szarmata temetkezések (4.-5. sz. forduló)

Késő szarmata női sírok temetkezései Ecser 7. lelőhelyről kerültek elő: a fésűk, a tükör, az aláhajtott lábú fibulák, mind a 4-5. század fordulójának jellegzetes, „nemzetközi” ékszerei, melyek mellett a gyöngysorok s a sírkerámia utal az eltemetettek szarmata eredetére.

Ugyanebből, a körárkos temetőből származnak az alsó polcon bemutatott fegyveres, harcos sír leletei: pajzsdudor, vastőr stb.